

Testünk energia áramlását Qinek (csí) nevezzük. Az egyensúly fenntartásának kulcsa a Yin és a Yang, valamint az Öt elem, melyek segítségével szervezetünk harmónikusan működik, így biztosítva jó közérzetünket. A TIENS ezt az ősi kínai filozófiát használja fel természetes alkotóelemekből álló termékeinek megalkotásánál. A TIENS termékek jótékony hatásukon keresztül segítenek hozzá a kiegyensúlyozott életvitel kialakításához és megtartásához.
A Yin és a Yang a kínai filozófia alapelve, mely szerint a világon mindent ellentétek alkotnak. E szerint mindent két alapvető energiarendszer éltet, melyek ellentétesek ugyan, de kölcsönösen összefüggnek egymással.
· A Yin a befelé fordulás, a megnyugvás, a lassúság, a lehűlés, a sötétedés, a kézzel fogható dolgok, a visszafogottság megtestesülése.
· Ezzel szemben a Yang a kifelé fordulás, a mozgás, a gyorsaság, a felmelegedés, a világosság, az energia és a rugalmasság megtestesülése.
A Yin és a Yang körkörösek, egymásba érnek, ezért látható a szimbólumban fehér pont a fekete (Yin) oldalon, és fekete pont a fehér (Yang) oldalon. Növények: A TIENS termékek magas koncentrátumban és finomított formában tartalmaznak válogatott növényi alkotóelemeket. Minden egyes termék sokrétű, jótékony hatással bír, melyek a napi használat során elősegítik a szervezet vitalitását. A TIENS folyamatosan fejleszti magas színvonalú termékeinek gyártását.
Ezek a termékek közvetítik a ma embere számára az Ősi Kínai-Tibeti medicina értékeit.
A Kínai Tudományos Akadémia helyreállította a tibeti orvostudomány ősi receptjeit. Nem egyszerű receptekről volt szó, hanem olyanokról, amelyeket a maguk idejében a császároknak állítottak össze!
A szervezet tisztítása, szabályozása, feltöltése és a megelőzés azok a módszerek, amelyek segítségével elérhető az egészség megőrzése, az élet minőségének javítása, ami mindig is a Kínai gyógyászat legnagyobb titka volt.
1995-től a termékek kikerültek a nemzetközi piacra. Az első országok, ahol vásárolni kezdték azokat, Japán, USA, Ausztrália, Kanada voltak.
Az Oroszországi Egészségügyi Minisztérium hivatalosan is meghívta a TIENS-t az orosz piacra és 2001-ben a TIENS az egyedüli olyan cég volt, amely bekerült Oroszország „Arany Könyvébe”, és amelyet kitüntettek „A nemzet egészségéért tett gyakorlati hozzájárulásért”.
Manapság a TIENS-nek 110 országban van hivatalos képviselete és 190 országban használják a termékeit.
1998-ban a TIENS a WHO-tól, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetétől kitüntetést kapott ”Az emberiség egészségéért tett hozzájárulásért”.
A TIENS biológiailag aktív táplálék-kiegészítőit az 5000 éves kínai és tibeti receptek alapján dolgozták ki. A termékek tudományos fejlesztését a Kínai Tudományos Akadémia és a Táplálkozástudományi Intézet végezte.
A termékeket a legkorszerűbb technológia alapján állítják össze, növényekből, állatokból és ásványi anyagokból, amelyek Kína ökológiailag tiszta területein termesztenek, tenyésztenek, amelyek ezeken a területeken honosak.
1. Kényelmes a használatuk.
2. Nincs mellékhatásuk.
3. Nem tartalmaznak hormonokat, serkentőket és tartósítószereket.
4. Prolongált a hatásuk (több hónapig fennáll a kúra befejezése után).
5. Fito-, és homeopátiai szerekkel jól kombinálhatóak
6. Kombinálhatóak a gyógyszerészeti készítményekkel is.
7. Több funkciójuk is van, ugyanakkor szelektívek.
8. A felhalmozódás és hozzászokás veszélye nem áll fenn.
9. Helyreállítják a szervezet sérült energiáit.
10. Az egészséges életfolyamatok számára ideális sav-bázis egyensúllyal rendelkeznek (pH=7,0- 7,4).
11. Megszüntetik a szervezet elsavasodását.

http://egeszsegkore.tiensbazis.com?a=36
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Ha nálunk könyveltet nyugodtan fog aludni
► nem lesz gondja az adózásra!
tax-pay.hupont.hu
► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.
tekergobabszinhaz.hupont.hu
► Fedezze fel, ismerje meg Tenerife sokszínű világát, kultúráját, hagyományit! Napsütötte hely a szabadidő izgalmas eltöltésére és szórakozásra. Pihenés, nyaralás, kikapcsolódás egy vadregényes szigeten!
tenerife-spain.hupont.hu
► Vevőszolgálat: 0650 111 2333
tisztacsapviz.hupont.hu
5. Teherautó bérlés, teherautó kölcsönzés Budapest. Napi 6000,-Ft
► Teherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Olcsó ár, kedvező feltételek. Már napi 6000,-Ft-tól. - teherautó bérlés Budapest
teherautoberlesbudapest.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
2. ♥
► ..jobb megtenni és megbánni, mint megbánni hogy nem tetted meg..
jokisversek.hupont.hu
3. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.
► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.
sat.hupont.hu
4. Tápiószecsői Polgárőr szervezet honlapja
► Polgárőr szervezet honlapja, mely tartalmazza a polgárőrök célkitűzéseit, az álltalunk szervezett események dokumentálását.
polgaror-szecso.hupont.hu
5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Van egy SZEMÉLY, aki villámGYORSan, SEBESen elkészít mindenféle fúvósösszeállításra bármilyen kottát
hangszereles.hupont.hu
► Az itt töltött idő Rólad szól...
obszidiankozmetika.hupont.hu
8. Sya!
► Itt sokmindent megtalálsz pld: rólam,ebneveldét,justint,vicceket,kutyás avatarokat...na szóval itt sokmindent találsz, de ne felejtsd HA EGYSZER BETÉRTÉL GYERE MÁSKOR IS!!
betueseb.hupont.hu
► ~"Az ártatlanság bűn. Az igazságon nem változtathatsz. Az időt pedig úgysem állíthatod meg."~
bestanimeim.hupont.hu
10. Geometry Dash
► There’s a special kind of excitement that comes from a well-timed jump in a rhythm-like game. Your character moves forward, the level pulls you along, and then—right when you think you’ve got it—everything snaps into place. For many players, that mom
geometrydash-pc.hupont.hu
11. Szélvédő javítás szegeden +36/70-6255-655
► Szélvédő javítás 0 Ft-tól a Napfény Parkban és környezetében hétvégén is segítek , ha öszinte segítséget és tanácsot szeretnél az 0ft , 17 év tapasztalat
szelvedojavito-szeged.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
► Online könyvesbolt
mozgokonyvesboltkormend.hupont.hu
14. Villanyszerelés a hét minden napján 0-24 óráig mobil: +36/20/519-2843
► Villanyszerelés, riasztószerelés, kaputelefon szerelés, kaputechnika
leszkocsaba.hupont.hu
15. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
16. UTAZÓ MINI KRESZ PARK, NÉPI FAJÁTÉKOK, KÖRNYEZETVÉDELEM és MADÁRBEMUTATÓ!
► Utazó Mini Kresz Park, Népi Fajátékok Újratöltve, Tiszta Föld-Boldog Fa Interaktív környezetvédelmi program és Madárbemutató!! Szórakoztató programok, melyek házhoz mennek!
gyerekprogram.hupont.hu
17. MicrOfirM NEMZETKÖZI SZERETETSZOLGÁLAT
► (¯`*•●•Szeretetportál - MicrOfirM International Charity Service•●•*´¯) Ismerje meg a szeretet birodalmát – Segíteni, támogatni, gondoskodni akar, azonnal írhat ÖN! E-mail címünk: szeretet.szolgalat@postafiok.hu (¯`*•.●•٠·˙ * MICS * ˙·٠•● .•*´¯)
szeretetszolgalat.hupont.hu
18. Tisztelt Nagyérdemű Olvasó!
► A hihetetlennek tűnő történetek is megtörténhetnek!
parbeszedestortenetek.hupont.hu
19. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kiscikkek.hupont.hu
20. Cardinal,Grosbeak,Finch breeding in Hungary
► IF YOU ARE INTERESTED IN THIS TOPIC, LET'S CONTACT
kardinals.hupont.hu
21. www.storyweb.hu
► Ha igazán jól akarod érezni magad, akkor itt a helyed.Egy biztos, NEM FOGSZ UNATKOZNI!!!Gyere el minden nap ,mert ez egy menő oldal!Igyenkszünk a kedvetekben járni:)
storyweb.hupont.hu
22. GTA San Andreas
► Minden, amit tudni kell a GTA-ról! Kódok, módok, végigjátszás és egyebek! :)
gta-sandreas.hupont.hu
23. Akác deszka,palló nevelő és szőlő karó
► Fűrészipari rönkökből válogatva készítünk megrendelésre magán személyek és viszont eladók számára minőségi akác deszkákat pallókat karókat.Maximális hosszúság 3m vastagság 1,5cm-től 10cm-ig a deszkák pallók átlagos szélessége 20-25cm.
akacdeszka.hupont.hu
► Itt megtalálod az összes elem kombinálását magyarul
alkimiamegoldasok.hupont.hu
25. Mosópor Futár- Budára jön!
► Rendeljen Ön is telefonon vagy interneten a kiváló minőségű *AKCIÓS* Osztrák és Német választékunkból!
mosoporbudarajon.hupont.hu
26. SIMONTORNYAI KÉZILABDA KLUB
► Köszöntünk Minden Kedves Látogatót az Oldalunkon! Kellemes időtöltést! https://www.facebook.com/Simontornyai-K%C3%A9zilabda-Klub-106390262091931
simontornyaikezilabdaklub.hupont.hu
27. ASZTRIÓ BIZTONSÁGTECHNIKAI BETÉTI TÁRSASÁG !33! ÉVESEK LETTÜNK!
► ÚJDONSÁGOK! Pir-Ana TÉRÉRZÉKELŐ! HŰTŐŐR - BELTÉRI EGYSÉG - WIFI KAMERA, ROUTER szünetmentesítés RIASZTÓ-KAMERARENDSZER TELEPÍTÉS, KARBANTARTÁS. NEM CSAK SZAKEMBEREK RÉSZÉRE! MŰKÖDŐ FELPROGRAMOZOTT RENDSZEREK, CSAK FELSZERELNI KELL!
asztrio.hupont.hu
28. Ballagó Idő
► Egy nemzet megaláztatása, az igazság temetése.
ballagoido.hupont.hu
29. ló-mánia
► Ló nélkül lehet élni de nem érdemes
lo-mania.hupont.hu
30. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.
solverus-versek-iii.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
32. KAZINCBARCIKA mentőállomásának bemutatkozó oldala
► Itt megismerheted a mentők életét,képeket,írásokat böngészhetsz rólunk,szakmánkról.
barcikamento.hupont.hu
33. Műköröm, manikűr, pedikűr Budapest XV. kerület.
► Budapest XV. kerület kertvárosában, az M3-as közelében igényes, csendes helyen,(a IV, XIII, XIV és XVI -ik kerületek közelében) műköröm, pedikűr, manikűr, paraffinos kéz-és lábápolás: diplomás kéz-és lábápoló, műkörömépítő-től.
mukorom-xv.hupont.hu
34. H2O just add water-Rajongói oldal
► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!
hhhhhoooo.hupont.hu
35. Mindent a Nana c. anime-ről
► Ez az oldal azoknak lett létre hozva akik mindent tudni szeretnének Osaki Nana és Komatsu Nana történetét és találkozását.A Black Stone azaz Blest alakulásátés betörését a zeneiszakmába valamint a Trapnest alakulását
nana-blast-trapnest.hupont.hu
36. Louis Tomlinson (One Direction)
► Mindent a banda legidősebb tagjáról!
louistomlinson.hupont.hu
37. Elektromos roller szerviz. Elektromos kerékpár szerviz.
► Elektromos roller javítás, kerékpár javítás, robogó javítás, mozgáskorlátozott jármű javítás, elektromos gyermekjáték javítás. Elektromos robogó, roller és kerékpár alkatrészek. Roller defekt javítás. Rollerszerviz Budapest.
bpszerviz.hupont.hu
38. Miley Cyrus & Hannah Montana
► Hannah & Miley tudjmeg többet kedvenc sztárodról (fejlesztésalatt)
mileycyrus-fan.hupont.hu
39. www.olcsosetahajo.hupont.hu
► Motorcsónakázzon Ráckevén egész évben! Tel.: 06209463877 mail.: pityu666@gmail.com Facebook oldalunk: csónakkölcsönzés Ráckevén
olcsosetahajo.hupont.hu
40. Szalai Kincses Ibolya írásai
► "A lélek szól."
verseim-gondolataim.hupont.hu
41. LÁCACSÉKE
► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók
lacacseke.hupont.hu
► A célunk megkönnyíteni az állatok életét. Rengeteg állat a menhelyeken van pedig szeretnének szerető otthonra találni.Ne bántsuk az állatokat!Inkább segítsünk nekik.
allat-mentok.hupont.hu
43. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
44. Szélvédő javítás Szegeden 70 625 5655
► Szélvédőjavító Szegeden nemcsak a szegedieknek, állapotfelmérés esetleg csere ,lámpa polírozás + uv elleni bevonat
kavicsosszelvedo.hupont.hu
45. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
46. Opel alkatrészek és szervíz Miskolcon
► Márkafüggelten autóalkatrész és szerviz
topel.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
48. Autófelvásárlás - Használtautó kereskedés - Öreg autó felvásárlás
► Hívjon Minket most és adja el autóját készpénzért!
autofelvasarlasbudapest.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
50. Cristiano Ronaldo és Lionel Messi
► Ez az oldal ronaldo-val, és messivel foglalkozik. Remélem tetszeni fog
crvsmessi.hupont.hu
► Na Hi!. Ez az oldal tiniknek szól. itt sok dolgot megtalálhatsz ami jol jöhet:) Ha unatkozol vagy bármi ide nyugotan benézhetesz:DDDDDDDDDDDDDDDDDDd
szerelemszar.hupont.hu
52. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp
► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST
aaa.hupont.hu
53. kuti robi
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
robimusica.hupont.hu
54. Orosz Ferenc
► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...
ofk.hupont.hu
55. Receptpalota
► Finom receptek gyűjteménye. Grillázstorta és formatorta sütés
receptpalota.hupont.hu
56. Fogyókúra,Hízókúra,Egészséges táplálkozás!
► Nincs megelégedve magával? Keveset, esetleg sokat mutat a mérleg? Fáj a feje, rossz a közérzete, talán energiája is kevés? Emésztés, izület, alvás rendben? Fogyás, hízás, izom tömeg növelése, egészségállapot megőrzése kortól függetlenül.
fittfogyi.hupont.hu
57. MileyBotrányokÉsMégSokMásJóDologNézdMegMost!
► Sok minden jó MileyCyrusról...:)meg még rengeteg más dolog de ha egyszer elolvasod az oldim akkor is gyere vissza mer naprol napra bővülök;).OlvasElMindent:)!
mileybotranyok.hupont.hu
58. GYŐR UTCÁI
► Győr város közel 1100 naprakész közterületének ismertetése CZVIKOVSZKY TAMÁS szerkesztésében és fotóival.
gyoriutcak.hupont.hu
59. Egy különc művei, aki a 2-ik évezred végén és a 3-ik évezred elején élt
► Gépeket irányít Száguld együtt vele Ez a nagy rohanás Lesz az ember veszte (nagyapám, Mangel Károly, Ébredj Ember verséből, 1976 július 6-7)
heturobi.hupont.hu
60. AUTOK
► Auto!
csikcsomortan-kona.hupont.hu
61. Gyógypedagógia Jegyzetek könyvek gyűjteménye
► Minden ami gyógypedagógia
gyogypedagogiajegyzetek.hupont.hu
62. Arany Sárkány Kung-fu Akadémia, tradícionális harcművészetek
► "Mondd el és elfelejtem; Mutasd meg és megjegyzem; Engedd, hogy csináljam és megértem." (Kung fu Ce)
allmax-harcmuveszet.hupont.hu
63. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
► Sziasztok itt minden a sztárokról szól remélem tetszeni fog nektek. Szép napot mindenkinek. :)
kis-hableany.hupont.hu
65. Személy-és csomagszállítás alacsony árakon !
► Akciós reptéri transzferek 3000 ft-tól ,egyéb fuvarok 186 ft /km díjjal !
airport.hupont.hu
► A világ összes legjobb csapata!
focicsapatok.hupont.hu
67. No.1 Étterem és Gesztenye Vendégház, Lux Faház wellnessel a Mátrában
► Kiadó szobák,apartmanok,panzió,privát kuckó,kabin romantikus faház privát pezsgőfürdővel Parádfürdőn kilátó és vízesés közelében.Kirándulás lombos fák között erdős ,hegyvidéki környezetben.SZÉP kártyákat elfogadunk.Étterem a helyszínen.T:+36705149513
no-caffeevendeghaz.hupont.hu
68. Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével.
► Amit ma meg (ehet ,tehet,vehet,ismerhet) sz,- ne halaszd holnapra!
es-szencia.hupont.hu
69. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
70. Pálinkás szép napot kíván a HAJDÚBAGOSI PÁLINKAFŐZDE!
► Pálinka bérfőzéssel foglalkozunk. A hajdúbagosi pálinkafőzés több évtizedre tekint vissza. Családunkban már a 3. generáció foglalkozik pálinkafőzéssel. A régióban a legolcsóbban! Ne a feje főjön, hanem a pálinkája!
palinkafozo.hupont.hu
► farm kisegítő
farmera.hupont.hu
72. MŰSZAKI HIBÁS AUTÓ FELVÁSÁRLÁS
► ÖREG AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS
forglambolkivonas.hupont.hu
73. Új háztartási és műszaki cikkek , forrasztási ,szervizelési segédanyagok
► Ön a legjobb helyen jár ahhoz, hogy jó minőségű, ÚJ, de olcsó műszaki és háztartási cikkekre találjon. Valamint Olasz gyártmányú , jó minőségű és mégis olcsó kenő- , paneltisztító- , levegő- , cimke eltávolító-sprayt , stb... , rendelhessen .
olcso-muszaki-cikkek.hupont.hu
74. Virág és Málna rövid története
► Két gyógyíthatatlan beteg kislányon segíthet! Idegi, anyagi és energia készleteink kimerültek ha úgy dönt hogy segítene:számlaszámunk: 10700079-57746540-51100005 számlatulajdonos:Hováth Bálint
viragesmalna.hupont.hu
75. Történelem.hu-amit elhallgatnak
► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"
tortenelem-hu.hupont.hu